Oly sok várakozással teli pillanat után pár napja megjelent a Need for Speed Ungerground 2.

Belépéskor egy kellemes zene fogadja a versenyzésre váró felhasználót, ami a nagyon stílusosan kialakított menünek szinte tökéletes aláfestése. Az ismét sávként elhelyezett menüpontok igen kellemesen, gyorsan és kis utat bejárva ugrálnak, érdemes odafigyelni rá – profi munka!

A kezdetek kezdetén javasolt egy pár perc erejéig egy Quick Race-t futni, körüljárván kicsit a szabad városrészt. Amint túlestünk az ismerkedésen, a Career módba való belépéskor egy kellemetlen történet fogad minket, a maffia végez a város legjobb versenyzőjével. Így kerülünk a történetbe: legyünk mi a city királya!

Fontos újítás az előző részhez képest, hogy ezután nem váltogathatjuk kedvünkre járgányaink: ha egy tuningolt autót lecserélnénk, készüljünk fel rá, hogy egy gyári masinát kapunk cserébe, amire ismét meg kell venni a berendezéseket. Kétségtelen, életszerűbb így, ám kissé szomorú, hogy amíg az irányítás teljesen fiktív, a valósághoz nincs sok köze, addig pont a játéknak ezt a kényes pontját hozták összhangba világunkkal.

Ha már valósághűség... A grafika igényes és szép (kritikusok szerint túl színes), ám maximális beállításokon bizony elég erős vasat követel maga alá. A visszataszító út visszatükröződés maradt (de legalább ki lehet kapcsolni), ám ezúttal néha az eső is elered, elviekben tehát van magyarázat a tócsákra. Így azonban, gyengébb grafikai beállítások (fénycsóvák kikapcsolása) mellett, könnyen a Szárnyas Fejvadász-hoz hasonló nyomasztó érzés keríthet minket hatalmába néhány külvárosi kanyar során.

A játékmenetre a lineáris szó a legkevésbé sem használható. A nagy elődben igen sokat emlegettük az EA tervezőinek családi felmenőit midőn egy-egy versenyt a gép arcátlan csalássorozata miatt voltunk képtelenek győzelemmel abszolválni. Nos, mivel a jelenleg tárgyalt alkotásban egyszerre 8-10 futam szerepel a térképen, így ha nem vagyunk egy harcos, kitartó típus akkor akár az első vereség után hagyhatjuk a fenébe a StreetX-et és tesztelhetjük drift tudásunk. Igazából ez valamennyit levon a játék élményéből, ám remélem az olvasó is érzi, hogy az Underground 2 csak nevében és stílusában hasonlít az NFSU-hoz.

A garázsok felkutatása némely esetben embert próbáló feladat: vannak olyanok, amelyeket lehetetlen nem megtalálni, ám van, hogy vért kell izzadni, hogy a táblák nyomán eljussunk a hőn áhított célhoz. Piros pontot érdemelnek a készítők viszont amiatt, hogy minden városrészben elhelyeztek a műhelyeket, így 1-2 perc alatt bármilyen szinten fejleszthetünk.

A közlekedésre a „nagyon egyszerű” jelzőt javallott használni, ugyanis ha aktiváljuk a GPS-t, egy kék nyíl gyakorlatilag elnavigál minket a célba vett versenyhez vagy garázshoz, ám (viszonylag) jól el lehet tájékozódni a táblák alapján is. A városrészek között az autósztráda teremt összeköttetést, amelyen végigszáguldva könnyen elérhetünk bárhova. Kissé nehézkes megközelíteni a hegytetőt, ahová egy szerpentin visz föl illetve a repteret, amely kívül esik a gyakran használt útvonalakon. Javasolt az ezeken a helyeken felhalmozott versenyeket egyszerre megcsinálni.

A szabadon bejárható város és a garázsokban való fejlesztés mellett még egy vadonatúj dolgot találunk kedvencünkben: a versenyszámokra lebontott motortuningot. Beállíthatjuk, hogy mikor adagoljunk több turbót attól függően, hogy éppenséggel elsőként szeretnénk startolni vagy az autópályán nagy végsebességet elérni. Beállítható a chiprendszer is, ám állítgathatjuk a leszorítóerőt, a váltót, a felfüggesztést, az N2O teljesítmény-mennyiség mutatóját is. A javasolt beállításokra várjuk javaslataitokat!

Az Underground 2 játszhatóságával, élményeivel bizonyára sokak kedvence lesz. Az előzetes félelmekkel ellentétben (amikben a szerző is osztozott) a játék nem majmolja az előző részt, extráival, újdonságaival nem lépett azon játékok nyomára, amelyek az első kiadás után a másodikkal megközelíteni sem tudták az előd színvonalát (lásd még: Carmageddon TDR2000).